5 hónap

öt

terveim eddig, terveim ez után:

Olyan nehéz megfogalmazni azt, hogy miben is akar fejlődni az ember. Mármint egy gyakorlatiasabban gondolkodó embernek biztos könnyebb. Meg hát én is mondhatom ezeket az általános dolgokat hogy: Meg akarok tanulni spanyolul, meg meg akarom tanulni hogy kell kezelni a volt drogfüggőket, meg hogy lehet motiválni a fiatal börtönlakókat, meg hogy meg akarok tanulni közvetlenebb lenni az ismeretlen emberekkel, és könnyebben akarok ismerkedni. Ja meg ha még gondolkoztok kicsit akkor ti is kitalálhatjátok ezeket a dolgokat amik olyan értelemszerűen jönnek az itteni munkámból és életemből. De hogy ennél én kicsit mélyebben akarok belegondolni. Többet gondolkoztam azon, hogy hogy lehetek jobb ember. Hogy értsem hogy kivagyok és mit akarok. Vagy legalább azt megtanulni, hogy hogy nem kell kétségbeesni ezektől a kérdésektől. De miért vagyok olyan béna, hogy az alapkérdéseket rögtön átugrom és  felteszem ezeket a "mélyebb" és elvontabb kérdéseket? Szóval kicsit lenyugodhatnék végre a picsába és lehetnék normális ember aki megnézi magát a gyakorlatban és megdicséri magát.

például: Kommunikálok. Konyhanyelven, alapdolgokat. Én legalábbis ezt látom. De kaptam már meg olyat a spanyoloktól hogy: Tehát mindent értesz és tökéletesen beszélsz! Ilyenkor mindig húzom a szám, és nem szerénységből, hanem mert ez így tényleg nem teljesen igaz, viszont azért elég hízelgő. Mert annyira már tudok, hogy egy egyszerű utcai beszélgetésben tudom azt a benyomást kelteni hogy beszélek spanyolul. Továbbá nem ijedek meg a spanyolul el kell intéznem valamit: emlékszem amikor decemberbe Madridba mentem egyedül, akkor olyan Blablacaros sofőrt kerestem aki tud angolul. Ez már egyáltalán nem szempont. És akkor már ha az utazás szervezésnél tartunk. Lett egy jó tapasztalatom arról is hogy miért nem baj ha kicsit előbb megszervezzük a hazautat valahonnan mint 1 nap. Csak a hétvégére utaztunk el egy kicsit múlthéten. Gondoltam mi baj lehet... majd találok valami sofőrt, aztán hazajövünk... Nem így lett, 2 sofőr mondta vissza, és netem sem volt, és a kártyám sem működött, és semmi nem jött össze, és végül drága vonattal meg busszal jutottunk haza Santa Polából Alicanten keresztül Valenciába. És hogy ez így lett, az is csak a hazaút napján derült ki. Legalább hazajutottunk. De azért kicsit stresszes volt ez így nekem.... Ismeretlen emberektől szívességeket kérni hogy fuvarozzanak a buszállomásig, meg kétségbeesetten wifit keresni hogy tudjam hova kell menni.... Szóval megoldottam végül, de nem fogom magam többször ilyen helyzetbe hozni. Meg mondanám hogy jobban használom a pénzem, de igazából visszatekintve erre a jó kis mozgalmas márciusra, nem mondanék igazat. Mondjuk úgy hogy megint rájöttem, hogy beoszthatnám jobban is.

Szóval ja... Jó kis skillek ezek. Meg biztos szereztem olyanokat is amik most nem jutnak eszembe, vagy észre sem vettem őket. De miért is kéne őket észre vennem... Biztos mindenféle szempontból egyre talpraesettebb leszek, meg informálisan jól megtanulok mindenfélét, de ezek nem is izgatnak annyira... Anélkül is  esek én a talpamra, hogy megfogalmazzam hogy éppen milyen tapasztalatokat szerzek informálisan. Szóval ami nyugtalanná tesz az inkább a hozzáállásom. Mindenhez. Sokszor veszem észre magamon a feszengést. Pl amikor ráébredek egy hibámra, vagy elrontok valamit, vagy csak utólag rájövök hogy mit hogy kellett volna, vagy épp hogy mit hogy kéne, de nem tudom úgy csinálni. Szóval igen. vannak ezek a dolgok amiken aggódok, és nem hagynak felszabadultnak lenni. És igazából itt eljutottunk ahhoz hogy most mégis mit gondolok arról, hogy milyen emberként akarok majd hazamenni. Szeretnék mosolygós lenni. Szeretném teljes nyugodtsággal megoldani a problémáimat. Szeretném ha a hibáimat nem mindig életem legnagyobb kudarcainak élném meg. Egy szorongásaitól és feszengéseitől megszabadult de azért még kellően érzékenynek megmaradt lány szeretnék lenni. Azt hiszem ezek az aggasztó dolgok, ami miatt nagyon nehezen fogadom el magam, ezek nagyon mélyen vannak bennem elrejtve. De nincs már kedvem hozzájuk. elég volt belőlük. hagyjanak végre békén. hagyják, hogy hadd élvezzem az éltemet!!

Konkrét történések

A Valenciai önkormányzat adta ki az egyesületnek azt a lakást, ahol minden este hajléktalanok aludhattak és ehettek, és fürödhetek és moshattak, és ahol én is hetente egyszer egy éjszakát ott töltöttem, hogy felügyeljek, és segítsek és hát hogy ott legyek. Ez a meló most megszűnt, mert a szerződés lejárt. Az egyesület gondolkozik az alternatívákon, de mindenesetre most egy ideje nincs már a szálló és egy ideig nem is lesz. Ami kár mert ennek volt értelme.

A Házban ahol lakunk, a társaság és ezzel a hangulat is szép lassanként mindig változik. Akivel régebben sokat hülyéskedtünk és jókat dumálunk az most munkát kapott (szakács!!) és barátnője lett, így már keveset találkozunk vele. Egy srác aki a legrégebb óta lakik itt (majdnem egy éve) ő neki még mindig nincs munkája, miközben körülötte a többiek találnak, és még mindig nehezen rendezi az életét, és amúgy is eléggé tönkrement a  vagy 20 év börtöntől, és hát elkezdett nekünk sokat hazudni, nem csinálta meg a dolgát, eltűnt néha, kerülte az embereket, mindig kétségbeesetten pénzt kért, és hát elég egyértelmű volt hogy visszaesett. Megint elkezdett anyagozni. Ezt kb már amúgy is mindenki tudta, de végül pár napja hivatalosan is kiderült. Kb mindannyiunk fejében az fordult meg hogy kész. nem lakhat itt többet, hisz ennél kevesebbért is mentek már el emberek. De ha elmenne, akkor az utcára menne, megint elkezdene lopni és folytatná az anyagozást. Szóval az lett belőle, hogy kapott egy olyan lehetőséget, hogy elveszik a mobilját, nem léphet ki egyedül a házból, és mindenről részletesen be kell számolnia. Nagyon érdekes hogy ahogy abbahagyta az anyagozást, egyik napról a másikra mennyire  láthatóan egészségesebb lett és élettel telibb a viselkedése. Egyenlőre úgy tűnik hogy ez most működik, és habár nagyon nehéz lehet, de él a lehetőséggel, hogy kapott még egy esélyt. Kevésbé jó végű egy másik srác története. Jött januárban egy fiú akit nagyonnagyon megszerettünk. többször járt már itt amúgy... és most megint visszajött. Nagyon értelmes srác. Aznap állt le amikor jött, így minden nap a lehető legtöbbször le kellett foglalni. De ez nem volt nagy probléma mert nagyon lehet élvezni a társaságát. Szórakoztató figura és közben kedves és jó szándékú. Sokat játszottunk együtt, főztünk, dumáltunk, slaclineoztunk. Végignéztük ahogy elsírja magát amikor a bíróság megadta neki az engedélyt hogy megint találkozhat a gyerekeivel. Tanítgattunk angolra, és a Sárival naponta eljárt futni. Sok szép közös élményünk volt vele. Családtagként szerettük. De ő végleg elment. Nem szeretném most nagyon kitárgyalni hogy pontosan miért, de emlékszem amikor a Sárinak küldött egy üzenetet 2 kor hajnalban (épp egy önkéntestalálkozóról sétáltunk haza) és annyit küldött hogy "sajnálom". Megijedtünk. Hazaértünk, nem volt ott. hívogatta a sári írogatott, egészen addig amíg haza jött végül. teljesen be volt állva. Másnap nem beszélt sokat. Összepakolt és elment. Ennyi. Nem szeretném most részletesebben elmesélni... De a lényeg hogy ez elég rossz hatással lett ránk. Sárira különösen, de mindannyian nagyon szerettük. Itt jön a kérdés, hogy mennyire szerethetünk meg egy ittlakót? vagy mennyire kell őt ellátottnak tekinteni és mennyire lakótársnak. Itt most mi itt lakunk vagy itt dolgozunk? hol a határ?  Ezek a kérdések amúgy az előző 2 hónapban rendkívűl bosszantottak. És ez át is vezet a kövi témához

A szerepem az egyesületben: Valszeg lelki okokból is (mert januárban  a táskámmal együtt nagyon sok mindenem ellopták) februárban eléggé lebetegettem. És mindig amikor majdnem jól voltam akkor visszaestem, és ezt annyiszor eljátszottam, hogy végül egész februárban betegeskedtem. Közben egyre jobban kezdtem magamba zuhanni, és elkezdtem gyűlölni az egyesületet. Idegesített nagyon hogy a munkám és az életem nincs úgy elválasztva mint egy átlagos EVS önkéntes esetében, és hogy amikor "szabadidőm van" akkor igazából nincs. meg ilyenek. Szóval hogy kicsit szabadabbnak érezzem magam, ezért gondoltam megpróbálom elkérni a kajapénzt. Előszőr úgy volt hogy megkapom, aztán egy nagyon kínos beszélgetés lett a vége, amikor is kiderült hogy nincsenek nagyon megelégedve a munkámmal, mert hogy februárban sokat betegeskedtem, és így alig van meg az óraszámom... szóval  ne akarjak még külön is enni... Ekkor én nekem jött az erős érzés  hogy mennyire kurvára nem érdekli őket, hogy esetleg nem csak egy mozgó test vagyok ami pénzt hoz nekik az uniótól, hanem egy emberi lény aki nem érzi a szabadságát mert gyakorlatilag az egyesületével lakik. Szóval meg sem próbáltam neki megint elmagyarázni hogy miért lenne nekem fontos ha magamnak intézném a kaját, hanem egyfajta rádöbenéssel, elsírtam magam előtte. Elég kínos volt. De amiket mondott az nekem már csak hab volt a tortán. Ebben a pillanatban olyan szinten el kezdtem gyűlölni az egyesületet, hogy konkrétan nem akartam  otthon semmiféle időt tölteni. elhatároztam hogy minél jobban megpróbálok tőlük eltávolodni, mert undorodom tőlük. Lehet hogy ebben az évben nem az önkénteskedésemmel fogok fejlődni, hanem inkább utazok amennyit csak tudok, és annyi programot csinálok amennyit csak tudok, és meglesz majd az én kis életem, és majd amikor kötelező akkor majd dolgozok is, annyit hogy ne szólhassanak be semmiért. Tudtam hogy a március az egy fontos hónap lesz, hiszen jön a las fallas fesztivál,  sok bulival meg érdekességgel, és közben meglátogat a holland meg a német csaj madridból, és miután őket elszállásoltam, és hazamentek, jön 2 hétre a Niki magyarországról. Szóval tudtam hogy sok jó dolog történik, vagy ha majd nem is lesz jó, legalább eltereli kicsit a figyelmemet arról, hogy mennyire nem érzem magam jó fejnek az egyesületben, és hogy mennyire nincs is már kedvem motiváltnak tettetni magam, miközben minden motivációt kiöltek belőlem. ÉÉÉÉs láss csodát ez bejött. Csak még meg lett fűszerezve azzal, hogy  egy Valenciai EVS önkéntes találkozóra el lettünk hívva, ahol úgy tűnik végre hosszabb távú kapcsolatokat ki tudtam építeni olyan emberekkel, akiknek élvezem a társaságukat, és itt laknak Valenciában. Szóval egyenlőre úgy tűnik hogy ez a kis mozgalmas március jót tett, és kiszakított a rendkívül negatív hangulatomból. Nem gyűlölöm az egész egyesületet,  és többé-kevésbé szívesen részt veszek az egyesület életében. De a főnökék még mindig nem különösebben szimpatikusak. De nem is miattuk leszek jófej. hanem a srácok miatt akikkel dolgozunk itthon, és a börtönbe. De még mindig inkább afelé vagyok nagyon motivált, hogy emberek, barátok és utazás! a Saját kis életemet akarom inkább járni és kialakítani. És tudom hogy feszült vagyok ha úgy érzem hogy az egyesület az életem is egyben, de most már tisztában vagyok vele, hogy talán ki tudok alakítani egy saját éltet, és egy egészséges egyensúlyt fenntartani a  munka és a munkán kívüli tevékenységeim közt. De a szerencsére még nem kell ezen különösebben elgondolkoznom, mert a változásnak még nincs vége. Áprilisban is utazok majd egy csomót, és találkozok majd új emberekkel. Megyek a Sárival Ibizára, aztán megyünk Malagába a Mid-term trainingre aztán kicsit akkor már utazgatunk is Andalúziában, és el is telt az április. Szóval örülök hogy sok időt fogok házon kívül tölteni. És kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a kedvem, amikor vége ezeknek az izgalmas időknek.

Na ha majd találok megmutatásra méltó képet akkor majd felteszem őket, és akkor majd ki is egészítem a dolgokat azzal, amit most elfelejtettem írni.

Amúgy be lett festve a hajam.

Nacsá