Macskakő és hal

Macskakő és hal

StreetArt már megint

2015. november 19. - Random Anna

5. Végre megint írok

Háát elég nehéz mindenre vissza emlékezni. Fura hogy pár nap alatt ennyi minden történik, és ennyi mindent elfelejtek. De azért összefoglalom.

Képzeljétek pénteken végre elmentünk iszogatni a Sárával. Találjátok ki mennyibe fájt egy korsó sör! Több mint 4 euro! De szerencsére meg is hívtak. De nem ám spanyolok, hanem írek. Ja mert amúgy egy ír kocsmában ültünk le. Ti tudtátok hogy ennyire nem lehet érteni hogy mit beszélnek ezek? :D Az ember örül hogy végre angolul tudó emberekkel találkozik, erre annyira más az akcentusuk mint az amerikaiaknak vagy az angoloknak, hogy először el sem akartam hinni hogy nem spnyolok akik próbálnak valamit makogni angolul. Vicces. De legalább jó fejek voltak. A maratonra jöttek, és akkor ezzel át is térek a hétvégére.

Szombat este fele végre elindultam megnézni a nagy modern izéket. Na bemásolom a nevét: Ciudad de las Artes y las Ciencias. Szóval ezeket néztem meg. Oké hogy amikor beírja az ember a keresőbe hogy Valencia akkor sok képet mutat róluk a net, de élőben basszus. Élőben nagyon durva. Eléggé meglepődtem. Hatalmas nagyon király nagyon modern épületek. Ámultam, bámultam. Az egyiknek a tetején egy egész botanikus kertféleség van. Meg tééényleg tök nagyok. Na de az még nem minden hogy csak úgy elruccantam oda és láttam ezeket, de a vasárnapi maraton miatt, ott a hétvégén egy ilyen fesztivál szerű cucc volt koncertekkel mag soksok emberrel a világ tájairól, meg hangulattal. Szóval a maraton: Rengeteg ember jött ide a maraton miatt. Több ezren futották le  42 kilométert, plussz a sok ember aki szurkolt. Szóval mentünk volna vasárnap Sárival futni, de nem a maratont, hanem a szokásos 2-3-4 kilométerünket a folyómederbe, dehát pont beleütköztünk a zenés, újjongós tömegbe az utcán, merthát a harmincadik kilóméter pont mellettünk ment el. Soksok ember állt az út szélén. És akkor fél 11 kor a harmincadik kilóméternél megjelentek az első futók (9 kor indultak). Persze ők nem random próbálkozók voltak, hanem profi futók, nagyrészt kenyából meg ilyen helyekről... Na aztán csak elmentünk lefutni a saját napi adagunkat... És mikor mentünk vissza akkor már nem 2-3 ember haladt el a harmincadik kilóméternél, hanem csak jöttek és csak jöttek és csak jöttek a futók. Vagy egy fél órán át néztük őket. Volt köztük olyan aki volt vagy 80 éves, volt olyan, aki ilyen sport-babakocsi féleséggel futott. És az összes futott. Pedig ez bizony nem az eleje volt, de mégis, az összes futott. Valamiért nagyon büszke voltam rájuk. Nem is feltétlenül a fizikum miatt, hanem a lelki erő miatt.

Amúgy tanulom a spanyolt ezerrel. Vettünk 2 spanyol nyelvkönyvet, és a neten is igyekszem... Ráadásul Amikor az irodában vagyunk, azaz hétfőn és kedden délelött, akkor tényleg egyfolytában csak tanulunk. Tök durva. És valahogy olyan jó. Persze a végére felrobban az agyunk, de nagyon meg akarok tanulni spanyolul. Büszke vagyok amúgy magamra, de örülnék ha gyorsabban menne a tanulás. Ma nagy nehezen lefordítottam egy kevéske, és egyszerűcske spanyol szöveget, majd kicsit ideges lettem hogy ez ekkora szenvedésembe került. És erre figyelmeztettek a lányok hogy baszki 1 hete vagyok itt és lefordítottam egy szöveget, úgy hogy mielött ide jöttem volna egy szót sem tudtam. És tényleg!!! Ez igazából tök jó. Na remélem nemsokára arról számolok be hogy valakivel elbeszélgettem spanyolul. Sajnos ez kb csak 2 hónap mulva lesz lehetséges, vagy több. De mindenesetre igyekszem.

A Verenával, aki az osztrák csaj, megyek kirándulni szombaton. Tök jó hogy van ilyen lehetőségünk. Igen amúgy ez az a szervezés, amit az Angela anyja szervez hétvégente. Szép nagy hegyre megyünk, és kb 16 km lesz + a magasság ugye. Kb 15 fős csoportról van szó, akik álltalában jófejek. Aztán megyek végre én is szombat este a hajléktalanszállóra. A másik két lány már volt. Hetente egyszer kell menni, és este 8 tól reggel 8 ig kell ottlenni. Ez elég sokat kitesz amúgy a heti 30 órából... (ezért nem kell minden nap bemenni az irodába). Szóval ott leszek majd egy másik önkénessel, aki spanyol, és asszem kb majd csináljuk a semmit. Mármint, fel lehet ajánlani az ott megszálló hajláktalanoknak, hogy akarnak e fürdeni, mag kapnak majd vacsorát, meg nézhetnek tévét meg kártyázhatnak, és nekem majd csak felügyelni kell, és ha tudok akkor aludnom is lehet a kanapén, vagy beszélgetnem velük (hát ja... ez elég esélytelen) Amúgy a Sárit (aki szocmunkát végzett, és dolgozott is ilyet otthon), tökre meglepte az itteni h.szálló működése. Pl. az hogy otthon egy kissebb ilyen helyen is 20 emberről beszélünk, itt meg kb 5-6 an jönnek. Meghogy itt kb egy lakást kapnak, és nem egy termet. Na de erről az egész témáról majd többet tudok mesélni, ha végre én is voltam ott. Van még ötletem hogy miről írhatnék, de azt majd leírom késöbb :)

 

4. Kezdődik (ez egy izgibb rész)

Jaaaaj nem is tudom hol kezdjem.

Gyorsan megemlítem, hogy tengap elmentem az OCS vel az A. (az egyetlen angolul tudó tagja az egyesületnek aki a mentorunk amúgy) anyjával beszélgetni ilyen általa szervezett túrákról. Vagyis ez lett volna eredetileg. De igazából elvitt kocsival az egyesület elnöke meg férje minket egy bárba ahol ottvoltak A. testvérei is, és így asszem kb 8an iszogattuk a söröket, megbeszéltük hogy működik ez a túra dolog (lehet neten jelentkezni, hétvégente vannak, álltalában 2 kocsi megy, és csak a benzinbe kell fizetni, és különböző nehézségű túrák vannak nagyrészt szép nagy hegyekre.). Meg tök jól éreztük magunkat. mindenki olyan jófej... és értelmes. És A. családja tud angolul és művelt, és vicces, és kedves. És amúgy végül ott vacsiztunk.

Szóval ma: Számomra ma derült ki, hogy mivel hetente csak 2 napot kell bemennünk az irodába, ami most a hétfő, és a kedd volt, így ma se kellett bemenni. Az egész délelöttöt spanyoltanulással és punyulással töltöttük, majd ebéd után rávettük magunktan (vagyis hát én rávettem a lányokat) hogy mozduljunk ki. Szóval elmentünk  bankba hogy megszerezzük végre a pénzünket. Nehézségekkel, de sikerült. Sétálgattunk, mentünk boltokba, megint kiderült, hogy mennyi mindent nem láttam még. Ez a város király!!!!. Imádom. De igazábol, ezt a cáltalan boltban a semmit nézegetést én nem bírom annyira, szóval mondtam is hogy én inkább leülnék egy parda, és cigiznék, és megiszogatnám a sörömet amit vettem. Dehát a lányok meg haza akartak jönni. Aminek amúgy tökre örültem (de persze nem fejeztem ki), merthát ugye a Dombiannának nem gond ha kicsit egyedül kell lennie mint ahogy azt már kifejtettem egy előző bejegyzésben. Szóval elváltunk. Mentem. Egyenesen a park felé, hogy ott majd sörözök. Jaaj hogy ott este is milyen élet van. Képzeljétek ez azt a mennyiségű futót, ami a margit szigeten van amikor a legtöbben szoktak lenni. Szóval itt este is annyi van. Ha nem több. Leültem és nézegettem a telefonomon a képeket, hogy miket fogok ide feltölteni. Csakhát kicsit tovább mentem a, és visszaértem azokhoz a képekhez amin az otthoni barátaim vannak. És akkor rámtört a honvágyszerűség. Az itlétem alatt először. Rossz volt. Tökre nem vártam ezt az érzést. Szóval gyorsan le is tettem a telómat és kinyitottam az addigra már a második sörömet (0.33as ról beszélek). És akkor odajött egy spanyol srác, és dumáltunk egy csomót (mert csodák csodájára tök jól tudott angolul). Nagyon jóarcvolt. Mint ahogy úgy legtöbbször a spanyol emberek. Felvettük a kapcsolatot, és majd szól, hogy mikor hol van jó parti. Szóval egy másodperc alatt eltűnt a honvágy. Megnyugtatott, hogy hamar lesznek barátaim, de igazából erre erősen kezdek rájönni, miután a tegnapi és a mai élményeim is azt mutatják, hogy talán meg sem kell magamat eröltetni nagyon, vagylegalábbis nem kell erőszakosnak lennem, csak simán nyitottnak ahhoz, hogy spanyol emberekkel ismerkedjek. A legtöbb emberben tökre lehet amúgy bízni. Olyan fura, és olyan jó. Mentem hazafelé, és csak megkérdeztem 2 lányt, hogy meg tudják e mutatni a térképen hogy hol vagyok, és nemcsakhogy segítőkészek voltak, de el is kísértek egy ideig. Mindenki érdeklődő, segítőkész, és kedves. Ha valami negatívat fel tudok hozni az angolulnemtudáson kívül a spanyolokról, akkor az a bankos dolog. 6 bankban jártam, mire végre meg tudta mondani az a hetedik, hogy melyik az a nyolcadik, ahol végre odaadják a pénzemet. Mindenhol mondtak mindent. Először úgy volt, hogy csak simán másik bankba kell mennem, de olyan is volt hogy el kell mennem a rendőrségre, mert se a személyim se az útlevelem nemjó amíg nem vagyok itt bejelentve. Nade a lényeg hogy megvan a pénzem. Amúgy rájöttem, hogy megint 1 órával elöbb jöttem haza, mert amúgy fél 10 kor van vacsi, csak sosem hiszem el hogy tényleg ilyen későn. AMúgy az ebéd meg fél 3 kor van, Reggeli meg basszus 8 kor. Na mindegy. Az kaja bőséges és finom. És más, de tényleg finom. És egészséges. Na majd egyszer ráveszem magam, és leírom hogy mi a rendszere ennek az egész ittlakásnak. De most asszem megyek. Jóéjt!

3. Anna a rengetegben

Szóval. Kiderült, hogy észre sem veszem, hogy mindent úgy kezdek hogy szóval.

Ma nem kellett bemenni az irodába, így egy csomó skype beszélgetés után MMÖ vel(a másik magyar önkéntessel) elmentünk futni a Valencián keresztűl szelő hosszúkás parkban. Nemcsak hogy szép volt, és úúúdekirály, és futottam 3 kilométert, de találkoztunk slacklineosokkal. Egyrészt király hogy itt is vannak és rögtön találkozok slacklineos arcokkal amint kimegyek a parkba, másrészt -és ez nagy szám- ezek az arcok tudtak angolul! Lesznek nekem barátaim...Futás után ettünk egy narancsot amit ugye egy fáról szedtünk le, majd irány haza.

Most a délután meg elmentem hogy akkor jól beváltom a csekket (ami az utazásom visszaadott összegét tartalmazza) egy bankban, és elmegyek veszek a szobámba alapvető dolgokat (kislámpa, tükör, hamutál, szőnyeg, sámli, növény, meg ilyenek) az olcsó kínai boltban amit még az MMÖ és az OCS (osztrák csaj) találtak.  Naja. Csak a bankok Valenciában valamiért úgy döntöttek, hogy délután 4 körül nem lesznek nyitva. Jó gondoltam szieszta... Ki is volt írva az  egyikre, hogy valamelyik napokon fél 5 kor nyit ki megint, valamikor meg csak délelött van nyitva. Szóval üldögéltem egy padon fél ötig, de nem nyitott ki. Ez egy délelöttös nap volt. Szóval gondoltam hazamegyek és megtanulom spanyolul a hét napjait :D. Kullogtam hazafelé a kis térképecskével a kezemben, mikor megálltam egy elágazásnál, és benéztem egy szűk utcába/sikátorba. Hivogatott. Ígyhát elindultam az ismeretlenbe. Gyakorlatilag szándékosan eltévedtem a cuki kis macskaköves szűk utcácskás óvárosban. Fotózgattam a sztrítartokat, mentem amerre éreztem... Hát kilyukadtam a Mercat Centralnál, ami hát Valencia közepe gyakorlatilag. Rájöttem, hogy itt lakom tőke egy köpésre, de én hülye nem jövök ide direkt, csak úgy idetévedek unalmamban. Persze zárva van. Na mindegy. Majd máskor belülről is megnézem. Mindenesetre tudvatudván hogy holvagyok, mentem tovább. Egyszercsak megtaláltam a legszűkebb utcát, szóval nyílván arra mentem tovább. Majd rájöttem hogy ha már úgy is csak csillelgetek azon hogy milyen fasza helyen lakom, mindezt úgy mint egy tipikus túrista (kezemben térképpel járom az utcákat, és a fejem közben körbe-körbe forog), akkor iszok agy kávét. Ígyhát ittam egyet. Persze ez így nem túl izgi, de a kaland közben megint realizáltam, hogy még mennyi mindent látnom kell. A kávécskám mellett a térképemet nézegetve, jól meg is terveztem hogy hova hogyan jutok el majd a következő napokban. Holnap megnézem azt a nagy modern cuccot ott a tengernél. Állítólag elég menő hely. Na most tanulok egy kis spanyolt a neten.

Amúgy a számok a címekben nem a napot jelzik, hanem hogy hanyadik bejegyzést írom.

 

2. Kéne valami címgenerátor program, mert egyszerűen nem tudom mi legyen.

Szóval Mint ahogy a következő soraimból is ki fog derülni, arra kellett rájöjjek, hogy ezt a blogot sokkal inkább magamnak írom mint nektek. Igazán sajnálom. Ha konkrét tényekre vagy kiváncsi, azaz eseményekre, emberekre, helyekre, akkor kicsit elnézést kell hogy kérjek tőled mert például most (de lehet hogy majd a többi bejegyzésben is) nem teljesen ezeket a tényeket irogatom le. Szóval ja. Inkább magamnak. Az valahogy jobban esik.

 

Soksoksok(direktspacenélkül:D:D) kettősség, vagy ambivalenvia. Mint például hogy egyszerre ismerkednék emberekkel, és beszélgetnék velük, miközben tökre lennék egyedül, és fedezném kicsit fel egyedül a várost. De véletlenül sem arról van szó hogy egyiket sem csinálnám igazán, hanem tényleg inkább mindkettőt. Méghozzá azért, mert teljesen tisztában vagyok azzal hogy akkor fogom igazán felfogni hogy ittvagyok, és itt leszek, hogy ha kicsit egyedül járom a várost. És még az is az egyedül mellett szól, hogy amióta eljöttem otthonról, azóta tudok tisztán gondolkozni. Végigviszem a gondoltmeneteimet, amiknek van értelme. És valami gát is eltűnt... csak úgy jönnek a gondolatok.(Amúgy valszeg az a könyv miatt is van amit kaptam). Viszont pláne egy ilyen barátokszeretete hullám után, tök nehéz az egyedüllét. Itt vagyunk hárman akik tudnak egymással beszélgetni. Meg itt van az egyesület ahol egyenlőre nemigen csinálunk semmit. És igaz hogy ittvannak még  a srácok  a házban, meg az irodában az egyesület tagjai, dehát ja. Spanyol. Mindenki csak spanyolul beszél. Mindenki! Najó van egy Angela navű csaj aki amúgy a mentorunk, és ő tud angolul. De ennyi. És amúgy akkor is kevésnek vélném az itteni ismerettségi körömet, ha tudnék velük beszélni. Dehát mit is várok magamtól?! Ez a második nap... én meg arról beszélek hogy  milyen rossz hogy nem ismerek sok embert. Na mind1. Ez csak egyfajta felismerés, hogy amíg ilyen magányos kis emberkének ismertem sokáig magam, rá kellett jönnöm hogy bizonyos értelemben igenis társasági lény vagyok. Nem is kicsit. Kifejezetten vágyom a minél több, minél közelebbi, és minél színesebb ismerettségi körre.

 

Igazából még jó sok minden írni valóm van. Például, hogy milyen a rendszere a mindennapoknak itt, mit gondolok az ittlakó srácokról (akik ugye volt börtönfegyencek), hogy hogyan állok a jelenleg még elég barátságtalan szobámhoz, meg hogy mennyire jófej a másik magyar önkéntes,, és hogy mennyire nem az az osztrák csaj. Ezeket mind kifejteném de azthiszem mára ennyi. :) Ja meg  azt is leírhatnám hogy milyen a tenger :D :P Meg úgy ánblokk Valencia. De nem.. nem írom most le.

"Inkább magamnak. Az valahogy jobban esik." Az jutott eszembe így erről, most hogy visszaolvastam, hogy lehet hogy azzal pótolom a barátaimat, hogy magammal beszélgetek. Ezért írom inkább magamnak. Persze az is helyettesítés lenne, ha azt írnám amire valszeg kíváncsiak vagytok. Hmmm... Nade kihasználom hogy nem kérdeztek és csak én beszélek. :D Najó lehet hogy ezeket nem is kéne megosztani. Na mindegy. Úgyis csak az olvassa majd akit érdekel. Mi az istent foglalkozom én ezzel?

 

 

 

 

Előszó izé

Szóval nemtudom ki fogja olvasgatni ezt a blogot, de elárulom neked, hogy nemcsak hogy nem írtam még, de nem is nagyon olvastam egyet sem. Csak mielött össze akarnád hasonlítani egy másikkal gondoltam szólok.

Kezdetek kezdete elött:

Szóval mielött bármit is írnék arról, hogy milyen volt az utazás, vagy milyen itt lenni, egy kicsit beszélek arról a nagonnagyon nem mellékes pár napról ami az utazásomat megelőzte. Miért is? Mert azon kívül, hogy sokminden kötelező elintéznivalót tudtam le, sok barátommal futottam ám össze. De ezek valahogy mind valamiért tényleg tök faszán sikerültek. Gyanítom hogy ahhoz lehet köze, hogy nem volt bennem semmi rosszkedv, ami meg ugye az utazás miatt volt. Na de nem is ez a fontos, hanem miután mindenkivel faszán találkoztam és dumáltam és ittambuliztammegilyenek, még jött az a bizonyos nap, amikor úgy volt hogy na most már csak a L.E. től búcsuzgodom, és erre baszki baszki baszki ott várnak engem egy sötét szobában a barátaim, hogy még egyszer elköszönjenek.  Miafasz?!:D:D:D. Szóval erről csak azért akartam írni, mert azon gondolkoztam, hogy  most aztán volt lehetőségük kifejezni azt, hogyha számítok nekik, vagy szeretnek, vagy hiányozni fogok nekik. Most volt lehetőségük megtölteni a szívecskémet mindenféle pozitív dologgal. Adtak egy csomó önbizalmat és lelki támogatást a következő 1 évhez. Ja. Csakhát van ezért egy kis hiányérzetem, hisz én tökre nem tudtam nekik ezt visszaadni. Annyira elmondanám mindenkinek hogy én is nagyon szeretem őket egyesével, és mindenkinek meg akarom köszönni.

Na a többi valszeg izgalmasabb lesz, csak ezt most le akartam írni. Na most megyek, megnézem a tengert, aztán szakítok időt, és írok az ittlétről is.

süti beállítások módosítása