Macskakő és hal

14. Ibiza, Malága, Granada, Córdoba

2016. április 28. - Random Anna

anna.jpg

Ibizán a Sárival voltam 4 napig (Ibizába nagyon beleszerettem. Ott akarok megöregeni). majd 1 esténk volt felkészülni az 1 hetes andalúziai utazásra. Ebből hétfőtől péntekig a Mid-term trainingen voltunk, ahol kb 90 darab európa soksok országából jövő, és kb a Spanyol EVS projektjének közepén tartó egyéb önkéntessel éreztük jól magunkat. A trainingel amúgy elérték amit részben akartak. legalábbis esetemben. Mert több motivációval jöttem vissza (mondjuk ez már sztm el is múlt.... na mind1). De tényleg jó volt. Nem olyan jó mint az an-arrival training, de miért is kéne összehasonlítani... Szóval ez a tréning amúgy malagától egy 2 órányi buszút volt egy kicsi faluba...szóval ott nem volt sok látványosság, de nem is kellett hogy legyen, hisz eléggé be volt osztva minden percünk. Szóval aztán péntek reggel Malaga, onnan még az nap kocsival granada. granada NAGYON király. Ott egy magyar és egy lengyel csajnál aludtam.... majd granadából Cordoba vasárnap.... Majd onnan hétfő reggel haza vonattal. Őő... (anyu ezt ne olvasd el :D) Córdobában hajléktalanok voltunk.Se couchsurfert, se önkéntest nem találtunk, és ami azt elleti, kifogytunk a készpénzből is. Gondoltuk hogy oké... nemvészes... majd alszunk az állomáson, és egyből fel is szállunk a vonatra reggel. Nos a vonatállomás bezárt egy pár órára... Na mind1. próbáltunk aludni itt-ott.

Sok minden történést, és jó dolgot nem fejtek ki meg nem írok le. Mert igazából csak egy kis leírást akartam írni arról hogy mégis mik ezek a képek. Persze épp hogy eszembe jutott néha fotózni.

Borzalmasan bosszant egy kicsit, hogy egyrészt nem akarja olyan sorrendbe tenni a képeket, hogy azt én feltöltöm, másrészt néha kedve van elforgatni a képeimet. Szóval forgassátok a fejeiteket, és nézzétek el hogy a sorrend kaotikus, és nem időbeli :)

img_20160427_092826.jpg

13. Változások sora.

5 hónap

öt

terveim eddig, terveim ez után:

Olyan nehéz megfogalmazni azt, hogy miben is akar fejlődni az ember. Mármint egy gyakorlatiasabban gondolkodó embernek biztos könnyebb. Meg hát én is mondhatom ezeket az általános dolgokat hogy: Meg akarok tanulni spanyolul, meg meg akarom tanulni hogy kell kezelni a volt drogfüggőket, meg hogy lehet motiválni a fiatal börtönlakókat, meg hogy meg akarok tanulni közvetlenebb lenni az ismeretlen emberekkel, és könnyebben akarok ismerkedni. Ja meg ha még gondolkoztok kicsit akkor ti is kitalálhatjátok ezeket a dolgokat amik olyan értelemszerűen jönnek az itteni munkámból és életemből. De hogy ennél én kicsit mélyebben akarok belegondolni. Többet gondolkoztam azon, hogy hogy lehetek jobb ember. Hogy értsem hogy kivagyok és mit akarok. Vagy legalább azt megtanulni, hogy hogy nem kell kétségbeesni ezektől a kérdésektől. De miért vagyok olyan béna, hogy az alapkérdéseket rögtön átugrom és  felteszem ezeket a "mélyebb" és elvontabb kérdéseket? Szóval kicsit lenyugodhatnék végre a picsába és lehetnék normális ember aki megnézi magát a gyakorlatban és megdicséri magát.

például: Kommunikálok. Konyhanyelven, alapdolgokat. Én legalábbis ezt látom. De kaptam már meg olyat a spanyoloktól hogy: Tehát mindent értesz és tökéletesen beszélsz! Ilyenkor mindig húzom a szám, és nem szerénységből, hanem mert ez így tényleg nem teljesen igaz, viszont azért elég hízelgő. Mert annyira már tudok, hogy egy egyszerű utcai beszélgetésben tudom azt a benyomást kelteni hogy beszélek spanyolul. Továbbá nem ijedek meg a spanyolul el kell intéznem valamit: emlékszem amikor decemberbe Madridba mentem egyedül, akkor olyan Blablacaros sofőrt kerestem aki tud angolul. Ez már egyáltalán nem szempont. És akkor már ha az utazás szervezésnél tartunk. Lett egy jó tapasztalatom arról is hogy miért nem baj ha kicsit előbb megszervezzük a hazautat valahonnan mint 1 nap. Csak a hétvégére utaztunk el egy kicsit múlthéten. Gondoltam mi baj lehet... majd találok valami sofőrt, aztán hazajövünk... Nem így lett, 2 sofőr mondta vissza, és netem sem volt, és a kártyám sem működött, és semmi nem jött össze, és végül drága vonattal meg busszal jutottunk haza Santa Polából Alicanten keresztül Valenciába. És hogy ez így lett, az is csak a hazaút napján derült ki. Legalább hazajutottunk. De azért kicsit stresszes volt ez így nekem.... Ismeretlen emberektől szívességeket kérni hogy fuvarozzanak a buszállomásig, meg kétségbeesetten wifit keresni hogy tudjam hova kell menni.... Szóval megoldottam végül, de nem fogom magam többször ilyen helyzetbe hozni. Meg mondanám hogy jobban használom a pénzem, de igazából visszatekintve erre a jó kis mozgalmas márciusra, nem mondanék igazat. Mondjuk úgy hogy megint rájöttem, hogy beoszthatnám jobban is.

Szóval ja... Jó kis skillek ezek. Meg biztos szereztem olyanokat is amik most nem jutnak eszembe, vagy észre sem vettem őket. De miért is kéne őket észre vennem... Biztos mindenféle szempontból egyre talpraesettebb leszek, meg informálisan jól megtanulok mindenfélét, de ezek nem is izgatnak annyira... Anélkül is  esek én a talpamra, hogy megfogalmazzam hogy éppen milyen tapasztalatokat szerzek informálisan. Szóval ami nyugtalanná tesz az inkább a hozzáállásom. Mindenhez. Sokszor veszem észre magamon a feszengést. Pl amikor ráébredek egy hibámra, vagy elrontok valamit, vagy csak utólag rájövök hogy mit hogy kellett volna, vagy épp hogy mit hogy kéne, de nem tudom úgy csinálni. Szóval igen. vannak ezek a dolgok amiken aggódok, és nem hagynak felszabadultnak lenni. És igazából itt eljutottunk ahhoz hogy most mégis mit gondolok arról, hogy milyen emberként akarok majd hazamenni. Szeretnék mosolygós lenni. Szeretném teljes nyugodtsággal megoldani a problémáimat. Szeretném ha a hibáimat nem mindig életem legnagyobb kudarcainak élném meg. Egy szorongásaitól és feszengéseitől megszabadult de azért még kellően érzékenynek megmaradt lány szeretnék lenni. Azt hiszem ezek az aggasztó dolgok, ami miatt nagyon nehezen fogadom el magam, ezek nagyon mélyen vannak bennem elrejtve. De nincs már kedvem hozzájuk. elég volt belőlük. hagyjanak végre békén. hagyják, hogy hadd élvezzem az éltemet!!

Konkrét történések

A Valenciai önkormányzat adta ki az egyesületnek azt a lakást, ahol minden este hajléktalanok aludhattak és ehettek, és fürödhetek és moshattak, és ahol én is hetente egyszer egy éjszakát ott töltöttem, hogy felügyeljek, és segítsek és hát hogy ott legyek. Ez a meló most megszűnt, mert a szerződés lejárt. Az egyesület gondolkozik az alternatívákon, de mindenesetre most egy ideje nincs már a szálló és egy ideig nem is lesz. Ami kár mert ennek volt értelme.

A Házban ahol lakunk, a társaság és ezzel a hangulat is szép lassanként mindig változik. Akivel régebben sokat hülyéskedtünk és jókat dumálunk az most munkát kapott (szakács!!) és barátnője lett, így már keveset találkozunk vele. Egy srác aki a legrégebb óta lakik itt (majdnem egy éve) ő neki még mindig nincs munkája, miközben körülötte a többiek találnak, és még mindig nehezen rendezi az életét, és amúgy is eléggé tönkrement a  vagy 20 év börtöntől, és hát elkezdett nekünk sokat hazudni, nem csinálta meg a dolgát, eltűnt néha, kerülte az embereket, mindig kétségbeesetten pénzt kért, és hát elég egyértelmű volt hogy visszaesett. Megint elkezdett anyagozni. Ezt kb már amúgy is mindenki tudta, de végül pár napja hivatalosan is kiderült. Kb mindannyiunk fejében az fordult meg hogy kész. nem lakhat itt többet, hisz ennél kevesebbért is mentek már el emberek. De ha elmenne, akkor az utcára menne, megint elkezdene lopni és folytatná az anyagozást. Szóval az lett belőle, hogy kapott egy olyan lehetőséget, hogy elveszik a mobilját, nem léphet ki egyedül a házból, és mindenről részletesen be kell számolnia. Nagyon érdekes hogy ahogy abbahagyta az anyagozást, egyik napról a másikra mennyire  láthatóan egészségesebb lett és élettel telibb a viselkedése. Egyenlőre úgy tűnik hogy ez most működik, és habár nagyon nehéz lehet, de él a lehetőséggel, hogy kapott még egy esélyt. Kevésbé jó végű egy másik srác története. Jött januárban egy fiú akit nagyonnagyon megszerettünk. többször járt már itt amúgy... és most megint visszajött. Nagyon értelmes srác. Aznap állt le amikor jött, így minden nap a lehető legtöbbször le kellett foglalni. De ez nem volt nagy probléma mert nagyon lehet élvezni a társaságát. Szórakoztató figura és közben kedves és jó szándékú. Sokat játszottunk együtt, főztünk, dumáltunk, slaclineoztunk. Végignéztük ahogy elsírja magát amikor a bíróság megadta neki az engedélyt hogy megint találkozhat a gyerekeivel. Tanítgattunk angolra, és a Sárival naponta eljárt futni. Sok szép közös élményünk volt vele. Családtagként szerettük. De ő végleg elment. Nem szeretném most nagyon kitárgyalni hogy pontosan miért, de emlékszem amikor a Sárinak küldött egy üzenetet 2 kor hajnalban (épp egy önkéntestalálkozóról sétáltunk haza) és annyit küldött hogy "sajnálom". Megijedtünk. Hazaértünk, nem volt ott. hívogatta a sári írogatott, egészen addig amíg haza jött végül. teljesen be volt állva. Másnap nem beszélt sokat. Összepakolt és elment. Ennyi. Nem szeretném most részletesebben elmesélni... De a lényeg hogy ez elég rossz hatással lett ránk. Sárira különösen, de mindannyian nagyon szerettük. Itt jön a kérdés, hogy mennyire szerethetünk meg egy ittlakót? vagy mennyire kell őt ellátottnak tekinteni és mennyire lakótársnak. Itt most mi itt lakunk vagy itt dolgozunk? hol a határ?  Ezek a kérdések amúgy az előző 2 hónapban rendkívűl bosszantottak. És ez át is vezet a kövi témához

A szerepem az egyesületben: Valszeg lelki okokból is (mert januárban  a táskámmal együtt nagyon sok mindenem ellopták) februárban eléggé lebetegettem. És mindig amikor majdnem jól voltam akkor visszaestem, és ezt annyiszor eljátszottam, hogy végül egész februárban betegeskedtem. Közben egyre jobban kezdtem magamba zuhanni, és elkezdtem gyűlölni az egyesületet. Idegesített nagyon hogy a munkám és az életem nincs úgy elválasztva mint egy átlagos EVS önkéntes esetében, és hogy amikor "szabadidőm van" akkor igazából nincs. meg ilyenek. Szóval hogy kicsit szabadabbnak érezzem magam, ezért gondoltam megpróbálom elkérni a kajapénzt. Előszőr úgy volt hogy megkapom, aztán egy nagyon kínos beszélgetés lett a vége, amikor is kiderült hogy nincsenek nagyon megelégedve a munkámmal, mert hogy februárban sokat betegeskedtem, és így alig van meg az óraszámom... szóval  ne akarjak még külön is enni... Ekkor én nekem jött az erős érzés  hogy mennyire kurvára nem érdekli őket, hogy esetleg nem csak egy mozgó test vagyok ami pénzt hoz nekik az uniótól, hanem egy emberi lény aki nem érzi a szabadságát mert gyakorlatilag az egyesületével lakik. Szóval meg sem próbáltam neki megint elmagyarázni hogy miért lenne nekem fontos ha magamnak intézném a kaját, hanem egyfajta rádöbenéssel, elsírtam magam előtte. Elég kínos volt. De amiket mondott az nekem már csak hab volt a tortán. Ebben a pillanatban olyan szinten el kezdtem gyűlölni az egyesületet, hogy konkrétan nem akartam  otthon semmiféle időt tölteni. elhatároztam hogy minél jobban megpróbálok tőlük eltávolodni, mert undorodom tőlük. Lehet hogy ebben az évben nem az önkénteskedésemmel fogok fejlődni, hanem inkább utazok amennyit csak tudok, és annyi programot csinálok amennyit csak tudok, és meglesz majd az én kis életem, és majd amikor kötelező akkor majd dolgozok is, annyit hogy ne szólhassanak be semmiért. Tudtam hogy a március az egy fontos hónap lesz, hiszen jön a las fallas fesztivál,  sok bulival meg érdekességgel, és közben meglátogat a holland meg a német csaj madridból, és miután őket elszállásoltam, és hazamentek, jön 2 hétre a Niki magyarországról. Szóval tudtam hogy sok jó dolog történik, vagy ha majd nem is lesz jó, legalább eltereli kicsit a figyelmemet arról, hogy mennyire nem érzem magam jó fejnek az egyesületben, és hogy mennyire nincs is már kedvem motiváltnak tettetni magam, miközben minden motivációt kiöltek belőlem. ÉÉÉÉs láss csodát ez bejött. Csak még meg lett fűszerezve azzal, hogy  egy Valenciai EVS önkéntes találkozóra el lettünk hívva, ahol úgy tűnik végre hosszabb távú kapcsolatokat ki tudtam építeni olyan emberekkel, akiknek élvezem a társaságukat, és itt laknak Valenciában. Szóval egyenlőre úgy tűnik hogy ez a kis mozgalmas március jót tett, és kiszakított a rendkívül negatív hangulatomból. Nem gyűlölöm az egész egyesületet,  és többé-kevésbé szívesen részt veszek az egyesület életében. De a főnökék még mindig nem különösebben szimpatikusak. De nem is miattuk leszek jófej. hanem a srácok miatt akikkel dolgozunk itthon, és a börtönbe. De még mindig inkább afelé vagyok nagyon motivált, hogy emberek, barátok és utazás! a Saját kis életemet akarom inkább járni és kialakítani. És tudom hogy feszült vagyok ha úgy érzem hogy az egyesület az életem is egyben, de most már tisztában vagyok vele, hogy talán ki tudok alakítani egy saját éltet, és egy egészséges egyensúlyt fenntartani a  munka és a munkán kívüli tevékenységeim közt. De a szerencsére még nem kell ezen különösebben elgondolkoznom, mert a változásnak még nincs vége. Áprilisban is utazok majd egy csomót, és találkozok majd új emberekkel. Megyek a Sárival Ibizára, aztán megyünk Malagába a Mid-term trainingre aztán kicsit akkor már utazgatunk is Andalúziában, és el is telt az április. Szóval örülök hogy sok időt fogok házon kívül tölteni. És kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a kedvem, amikor vége ezeknek az izgalmas időknek.

 

Na ha majd találok megmutatásra méltó képet akkor majd felteszem őket, és akkor majd ki is egészítem a dolgokat azzal, amit most elfelejtettem írni.

Amúgy be lett festve a hajam.

Nacsá

 

12: Őszintén megmondva...

Valami nem jó

Akármennyire is beteg vagyok, úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni, mert szükségem van rá és kész. És vittem magammal tollat meg papírt, hátha sikerül végre kicsit kiirogatnom magamból a dolgokat amik nyomasztanak. Hogy erre szükségem van, az elég egyértelmű. A hangulatomat egy konstans feszültség uralja. Néha csak úgy hirtelen nagyon ideges leszek, néha meg elkezdek sírni. Aztán meg ideges leszek amiatt, hogy nem tudom erős személyiségként felfogni a történéseket, és objektíven állni az életemhez. De igazából az alap probléma az az hogy azt sem tudom mi a bajom. És ez számomra különösen bosszantó, hiszen egy olyan emberként ismerem magam, aki tényekkel alátámasztva és jól átgondolva kialakít egy magyarázatot az érzelmeire, ezzel is segítve feldolgozni azt, ami történik vele. Ha ez a folyamat nem valósul meg, akkor feszülök a dolgokon. Ezért hajtott nagyon a vágy, hogy elkapjon az ihlet, és ha otthon nem, legalább  Valencia egy másik pontján megfogalmazzam hogy miért akarok hol másokat megölni, hol meg a legbelsőbb bugyraimban elbújni.

Kicsit  ettől független, de mégis idetartozó témácska:

Úgy jöttem ki ide spanyolországba, hogy majdnem biztos voltam benne, hogy majd itt is milyen jól felismerik, hogy én egy milyen nyitott, mindenre képes, sok mindent elvállaló, hasznos önkéntes vagyok. Gondoltam hogy majd felfedeznek, használnak, figyelembe vesznek, és ötleteimmel, magam is sokat hozzáteszek az itteni dolgokhoz. Gondoltam, hogy egy másik élet  egy lehetőség hogy a jó tulajdonságaimat kamatoztassam, a rosszakat meg elhagyjam. Persze olyan bizonytalan lelki állapotban jöttem ki, hogy  nem tudtam akkoriban megfogalmazni hogy mi a jó és mi a rossz bennem, de gondoltam az új környezet ezt is majd kihozza belőlem.

És hogy mi lett ebből a sok elképzelésből/elvárásból?

Hát nem így alakult. Azzal még most is küzdök, hogy vajon miért. Lehetne simán az a magyarázat, hogy ez az elvárás alapból alaptalan. Hisz szociális munkában való szakmai tudás ,tapasztalat és a spanyol nyelv nélkül, lehetek bármennyire is hasznos nyitott ember, nem fogják ezt észrevenni. Nem is tudom hogyan kéne hozzáállnom ehhez a magyarázathoz. Ha ezt el is hinném és megbékélnék vele, az lenne talán a legkevésbé fájdalmas hozzáállás. Mondhatnám hogy: én egy értékes és fontos ember vagyok, csak rajtam kívül álló okokból ezt senki nem fedezte fel, és senki nem tudja hasznosítani. De nem tudom ezt mondani. Nem érzem igaznak. És ez a nagy fájdalom az egészben. Az hogy rá kellett ébredjek, hogy az hogy én itt egy senkinek érzem magam, az igenis lehet azért mert nem is vagyok olyan faszagyerek.

És ez egy szar érzés.

Nem tudtam kamatoztatni a "jó tulajdonságaimat". És ez nem azt jelenti hogy valamit rosszul csinálok, hanem hogy nem elég jól. "Nem vagyok olyan              mint otthon" "Nem vagyok eléggé             " És itt most a vonalakra ráírhatnám a tulajdonságaimat, amik otthon jellemeztek a társaságokban, szervezésekben, önkénteskedésben. És ezeket szerettem magamban. Sőt Azt a visszajelzést kaptam (kimondva vagy valahogy jelezve) hogy ezek tényleg fontos értékek. Azt a visszajelzést kaptam, hogy Annának lenni jó. És el is jutottunk idáig:

Vannak emberek otthon, akiknek számomra fontos a véleménye mert valamennyire becsülöm/felnézek rá (Sanyizsu, Bundai, Béla, Vincze, édesapám, Ildi, Lovrityeszti, megsokanmások). És vagy konkrét emlékem van róla, vagy csak tudom hogy valamikor valahogy azt az érzést vetítették felém a hozzám intézett szavaikkal, hogy jó az amit Anna csinál és ahogy csinálja. Ezt én olyan szinten természetesnek vettem, hogy eszembe sem jutott, hogy lesz olyan amikor ezt senki nem fogja észrevenni, megbecsülni, megerősíteni bennem. (És nem feltétlenül azért mert nincs ki, hanem mert nincs miért). Oly természetesnek vettem, hogy nem gondoltam, hogy egyszer Európa másik felén fogok hajnali fél 2 kor magamba roskadva arról írni, hogy: Itt Annának lenni nem olyan jó.

HIÁNYZOM MAGAMNAK!!

....................................................................................................................................................................

Na így 5 nappal később folytatom ezt a kis irományt

Az fordult meg a fejemben, hogy minek írok az embereknek. Ahhoz hogy normálisan elmondjam az érzéseimet, úgy hogy a másik nem látja az életet amit itt élek, ahhoz nagyon jól kell fogalmazzak. Egyre többször tapasztalom azt, hogy nem is az a kérdés jön a mondanivalómra, ami igazán számít. Magyarul nem megy át hogy itt milyen nekem. De hogy is mehetne, ha pusztán szavakkal akarok leírni egy érzést, történést, hangulatot, amihez nyilván kapcsolódik az egész ittlévő életem, és az adott embernek semmilyen fizikai kapcsolata/fogalma sincs erről az életemről.  Minél kevesebb infót tudnak, annál többet helyettesítenek be a saját emlékeikkel, képzeletükkel, s így hamis, torz kép alakul ki arról amit át akarok adni. Ezért is megy el sokszor a kedvem a blogírástól, meg attól hogy elmeséljem valakinek hogy "mi van velem". Vagyis néha nagyon nagy vágyam van arra hogy beszélgessek veletek, de tudom, hogy nem tudhatjátok hogy mi is van velem itt, és én meg nem az egész életemet akarom elmagyarázni.

Amúgy ez eléggé elszomorít.

Olyan mintha mindenképp arra a következtetésre kell hogy jussak, hogy meg kell hogy szakítsam a kapcsolatot Magyarországgal. Mármint úgy is hogy nem kéne az otthoni önmagammal összehasonlítani magam, meg úgy is hogy nem kéne ezt a tartjuk a kapcsolatot- meg nem is (mert nem is lehet) dolgot játszani. De ettől a gondolattól amúgy eléggé megfájdul a szívecském. Mégis hogy engedjem el az otthont?

 

Nos. Ezt a bejegyzést több mint egy hét alatt hoztam össze. Nem a legvidámabb napjaimat élem ... :)

 

 

 

11. Szavak követik egymást...

Jaj de nehéz ez. Gondolat összeszedés, értelmes mondat alkotás... Ha tudnátok hogy az utóbbi időben hányszor kezdtem el írni a blogomba.. De mindig félbehagytam és kitöröltem. Lehet ezt is ki fogom, de ha mégsem akkor most egy kis betekintést nyerhetsz a hogyanlétemről.

pffff

Madridból hazajövés, bicajozás, tengerpart, slaclineozás, barátok szerzés, spanyol tanár szerzés, spanyol tanárhoz mégsem járhatás, Fekete nap: táska (személyi, bankkártya, biciklibérlet, egy kis pénz, kulcsok, lakcímkártya, TB,) ellopva, rendőrség, sírás, kilevés, intézkedés, paranoia, otthonról küldött cucc megérkezés, öröm, hifi!, zenehallgatás, szobaátrendezés, festeni és rajzolni kezdés, szobában sok időtöltés, házban jobb hangulat, sok kártyázás és nevetés, jobb kaják, többet értés és beszélés, több spanyol tanulás, főnököt nemszeretés, annánaklenni nemszeretés, magány, fogfájás, torokfájás, ágyban fekvés, meggyógyulás, jövőtervezgetés, utazni akarás, pénz miatt idegeskedés, egyebek miatt idegeskedés, magamnak idegeskedést nemengedés, sok minden történés, börtönbe járás, a börtönben srácokkal beszélni nemtudás, de mindenféle játék játszás, spanyol tudás többször megdicsérve, de  nem megelégedés.

Na! majdnem ezt sem írtam meg, de aztán idehánytam ezt a pár szót, és ez a minimalista hanyag stílus is több mint a semmi.

De mivel ezek az egymást követő szavak elég uncsik ezért még idehányok 1-2 képet is:

 

 

 

10. Nem félsz tőlük?

És nem félsz tőlük?

A kérdés amit sokan feltesznek miután elmondom, hogy amellett, hogy hajléktalan szállóba és börtönbe megyek dolgozni, volt börtönfegyencekkel lakok. Jaaaj ez a kérdés… Mostanra már egészen felbosszant. Persze valahol megértem hogy miért ez jut először eszedbe, de ha a helyemben lennél, akkor te is értelmetlennek találnád. Féljek? mitől? Te félsz az emberektől? Akkor  neked szociális problémáid vannak. Félsz az emberektől akik valamikor valamilyen hibát követtek el? Csak mert a világ összes emberéről beszélünk. Félsz az emberektől akiknek most új életet kell kezdeniük a bezártság után? Tehát akkor félsz a motivált emberektől akik a céljukat és a jövőjüket keresik? Félsz az emberektől akiket a rendszer valamikor valamiért bűnösnek talált? Szerinted ez a rendszer jó? Szerinted van olyan ember/ rendszer  aki meg tudja különböztetni a jót a rossztól ? A jó embert a rossz embertől (szerinted van olyan hogy rossz ember?) Majd ez a rendszer meg is tudja állapítani hogy hogy lehet jót csinálni a rossz emberből? Ez a kérdés márcsak azért is abszurd mert a hogyanra a rendszerünkben egyetlen válasz van: zárjuk be!

Mivan?!?!

Ha nem lenne ez az egyesület, 4 férfival több lenne az utcán és esélyük sem lenne a jövőn gondolkozni. Ehelyett ők kapnak ételt, ágyat, feladatokat, elmondhatják csoportbeszélgetéseken a problémáikat, céljaikat, örömeiket, és ma este 3 EVS önkéntessel játszhatnak pókert vacsi után.

Az egyesületnek hála van esélyük élni. Ez az egyesület emberségesen bánik az emberekkel: hajléktalanokkal, rabokkal, és volt rabokkal, hogy ezzel is érző és jövővel rendelkező egyéniségnek érezzék magukat. Hisz a társadalmi rendszerünk mindent megtett hogy ne érezzék magukat a világ számára fontosnak. Ez az egyesület ellensúlyozni próbálja a rendszerünk ridegségéből, átgondolatlanságából, és működéséből adódó hibáit.

Annyi kérdés van ami eszedbe juthatna arról, hogy milyen itt élni.: És van amelyiknek van családja? Tartja velük a kapcsolatot? Ezek az emberek nehezen beszélnek az életükről, múltjukról? Hogyan viszonyulnak hozzájuk a szüleik miután börtönbe mentek/ kijöttek a börtönből? Volt aki már talált munkát amióta te is ott vagy? Milyen terveik vannak?.... Ja ezekről sokat tudnék mesélni… Már csak azért is mert mindenki esetében más a válasz. De nem. A te kérdésed, hogy “És nem félsz tőlük?” Nem. Nem félek. Én tőled félek. Attól hogy jobban hiszel a rendszerben mint az emberségben.

9. valami baromság...

rtzszovegecske.jpg

"El peligro inminente son los muros de la mente"- A közvetlen veszélyt, az elmében található falak jelentik. (Vagy valami hasonló.) Ez az iroda falára van grefitizve.

Van ez a „kör”... tudjátok, amit emlegetünk amikor pl. arról van szó hogy miért félelmetes kimenni külföldre. Mert kilépünk abból a körből ami tartalmazza a biztonságot. Mi a biztonság? Megszokás. Napi rutin, család, barátok, munka, tanulás, saját szoba, stb.. Ja. Szerintem senkinek nem mondok újat amikor erről dumálok. Külföldre költözéskor sok mindent hátrahagy az ember és ez bátorság. Az elveszettségérzés a fizetség a szabadságért, az újért, az informális tanulásért. Vagyhát nem-biztos. És ezt akarom most taglalni.
 
Igazából 2 kör van:
Van a külső kör amit hátrahagyunk ha egyedül kimegyünk külföldre élni az ismeretlenbe. A belső kört visszük. A belső kört most úgy fogom hívni hogy az Én. Az egyetlen dolog ami jött velem a repülőn és adott egy biztonságot az az Én. (Najó meg a bőröndöm). Énről tudtam hogy ott lesz velem Valenciában.
Mit tartalmaz az Én, ez a belső kör? Szokásokat, tulajdonságokat, személyiséget.
Esetemben a lányt aki dohányzik. Aki igazából szeret utazni, szóval nem szereti ha vége van a vonat/autó útnak mert szeret kifelé bámulni az ablakon. Aki ha találkozik valakivel akkor általában hallgat, de ha olyannal találkozik, aki nála is jobban hallgat, akkor meg annyit beszél, hogy elfelejt visszakérdezni. Akit zavar ha az arcába lóg a haja. Aki szeret zenét hallgatni. annyira, hogy megáll a bejárati ajtó vagy a suli előtt, vagy direkt lassabban tart afelé, hogy megvárja hogy vége legyen a számnak, mert nem akarja a jó zenét a felénél abbahagyni. Akinek kb eszébe se jut összehajtogatni a levetett ruháit. Aki először használja azt a szókapcsolatot hogy „levetett ruhák”. Aki úgy érzi hogy többet és gyorsabban eszik mint egy felnőtt férfi ember. Aki csapatjátékosnak akarja magát hinni, de igazából pl dolgozni egyedül jobban szeret.
Jaaaj igazából sokáig lehetne ezt még folytatni, hisz minden mozzanatom és cselekedetem Én vagyok. És az a sok minden amit most leírhatnék, és amit minden ember belső köréről még lehetne írni, az csak az amit tudunk. Vagyhát meg tudunk fogalmazni, szavakba lehet foglalni, érzékeljük magunkon. Van még ebben az Énben sok összezavarodottság, kóc, meg ilyen dolgok, és ezek mind azért ilyen megfejthetetlenek mert az Én tartalmaz érzéseket.
Naja. Valahogy így tudnám megfogalmazni mit értek belső körön.

Gondolom azt nem kell kifejtenem hogy milyen szoros kölcsönhatásban van ez a 2 kör. Mármint akinek nincs nagy kölcsönhatásban, az talán egy baromi bölcs és filozofikus ember lehet, és egyben egészen érzéketlen. Ez azt jelentené, hogy minden ami hat rá, és érzékel nap mint nap, azt el tudja különíteni az érzéseitől és a gondolataitól. Nade tökre nem is errefelé akartam elmenni.

A téma ami a fejemben mozgolódik, az az hogy hogyan változik a belső kör ha a külsőből kilépünk. Magyarul milyen hatással van az Énre ha az Én en kívüli dolgokat mind megváltoztatjuk egy ember életében.
 
((Apropó Én.
Vajon miért nem szedem szét ezt a kört is 2 felé? Hisz vannak a tulajdonságaim meg a szokásaim. Azt hiszem azért mert párhuzamosan változnak, és így könnyebb felfogni a konkrét személyiségem változását, ha látom a szokásaimon hogy változik az Én. Ja. Nem akarom elválasztani, mert nem is tudom hol a határ, a konkrét személyiségem által véghezvitt cselekedetek és a szokásaim által véghezvitt cselekedetek közt.
Mindenesetre mindkettőt hoztam magammal.))
 
Szóóóóval volt ez a mondatom hogy:„Az egyetlen dolog ami jött velem a repülőn és adott egy biztonságot az az Én.” Nyilván megérkeztem és öleltem szorosan magamat hogy itt legyek magamnak. Öleltem, és közben egy éles késsel próbáltam/próbálom felhasítani ennek a megmaradt biztonsági közegnek is a burkát.
Miért?
Na most hogy ezt elmondjam megint kicsit visszatérek a külső körhöz (k.k.).
Annyi minden miatt idegeskedünk. Pedig minden ami kívül van, azok csak tények. A napi rutin, meg a minket körülvevő történések, azok csak relatív leírható dolgok. A belső kör ad mindennek értelmet. A belső kör által a külső körhöz kapcsolt érzések alkotnak egy életet.
Namost. Ezt azért akartam leírni, mert ez is azt jelenti, hogy nem foghatjuk a k.körre az én szenvedését. Pl. milyen bosszantó hogy a MÁV annyit késik. Ja. Milyen jó annak akit ez halálra bosszant, és kimehet külföldre. De mégsem, hisz lehet hogy a mávot otthon hagyta, de az Énjének azt a részét akit idegesít a késés, azt vitte magával. Ilyen értelemben nincs megoldva a probléma. Persze ezzel nem azt akarom mondani hogy minden problémát csak magunk generálunk, és hogy csak el kéne mindent fogadni és akkor nincs szomorúság az életben. Ez csak egy szélsőséges példa volt arra, hogy a gyengeségeinket hozzuk magunkkal az Énben, és arra az újabb és másabb világra vetíthetjük rá amelyikre akarjuk. Ezért vágom szét ezt a burkomat, ezért nyitom ki magam. Talán a „sok tapasztalat” amit itt szerzek az nem is ér sokat ha csak azzal a fejjel vagyok hajlandó megtapasztalni, ami már otthon kialakult. Szóval ha tényleg el tudom magamat engedni, és széttörni a falaimat, akkor az sokat segíthet abban, hogy arra is rájöjjek, hogy melyek voltak azok a szomorú momentumok otthon amelyek tényleg megnehezítették az életem, és melyek azok amelyeket én kreáltam. Azért nehezebb ezeket elválasztani környezetváltozás nélkül, mert a megszokás és a mókuskerék nem engedi.
 
Függőségek...
Részt vettem életem első olyan csoportos beszélgetésén, ahol részt vesznek volt függők, önkéntesek, és egy csoportvezető, és beszélgetnek egymással. Amikor én ott voltam, akkor nagyrészt a leszokás folyamatáról beszélgettünk, és az az utáni életről. Persze sok mindent nem értettem, de a -saját belső elhatározás, és az utána következő szándékos környezetváltoztatás- rész elég tiszta volt. Persze ez másra példa, hiszen a függőségről konkrétan tudjuk hogy rossz, de úgy viszont abszolút ideillik, hogy akkor könnyebb rajta változtatni, ha a külső körünket is megváltoztatjuk.

 

 

8. Sierra Nevada. December 5-8

Ezzel a nagy mennyiségű minőségtelen képpel próbálom valahogy átadni a hangulatát a hatalmas hegyeknek. Sajnos nem tartom valószínűnek hogy sikerülni fog, de azért felteszek jópárat... hátha. Amúgy a képek egy része Verenának köszönhető.

Dec. 4.:

Verena túratáskájába már minden bepakolva ami kell 3 nap kiránduláshoz. Drága túradzseki, bakancs, polárcuccok stb. Nemcsak hogy ő már akkor tudott és jelentkezett erre a lehetőségre amikor én még itt sem voltam, de eleve valahogy neki eszébejutott ilyen cuccokat hozni erre az egy évre. Na mind1. Beletörődtem, hogy majd ebben az évben valahogy én is eljutok majd valamikor Spanyolország tetejére... Csak ki kell várjam.

De akkor hirtelen jön Ander (Ő Geles férje, és ők ketten a szervezet fejei) hogy lett még egy hely az egyik holnap hajnalban induló kocsiban. Miiii?!?! Gyorsan elszaladtam a szobámba a túracipőmért, hogy megkérdezzem (vagyis eldadogjam) hogy ez jó-e egy ilyen kiránduláshoz. Hát nem mondta hogy igen, viszont megnézte hanyas, majd elment, és hozott 2 bakancsot a méretemben, egy túrahátizsákot, és 2 profi dzsekit, meg még 2 polárt. Szóval azthiszem a túracipőmet nem tartotta megfelelőnek :D.

Dec. 5.:

Verena egy másik kocsival ment még 4.én. Én Angelával az anyjával és az öccsével meg egy Manuel nevű csávóval utaztam együtt egy kocsiban Valenciából. Najó. Sejtettem hogy nincs közel de basszus. 6-kor indultunk és délután asszem 4-5 körül értünk oda a perkolóba ami 1700 m-n van. Majd még 10-15 km séta a sok cuccal a 2500 méteren fekvő turistaszálló szerűséghez. Ott találkoztuk a másik kocsi utasaival, és így meg is volt a kis 10 tagú csoportunk.

Dec. 6.:

Indulás! Menjünk felfelé 1000 m-t . Valamerre arra kell menni... Igazából tényleg nem vágták a pontos utat, de nem lehet eltévedni túlzottan. Cak felfelé, és felfelé és felfelé. Tök jó volt... a bakancsot mintha rámöntötték volna. Nem voltunk sem túl gyorsak sem túl lassúak. Nem voltunk összeragaztva (ami jó mert utálom amikor az ember nem túrázhat a saját tempójában), szóval simán megérkeztünk a helyre kb fél-1 órás különbségekkel. De milyen helyre? Hát a Mulhacenre fel. 3478m. a Sierra Nevada és S.ország legmagasabb hegye. (Igazából a Kanári szigeteken ottvan a Tiede ami magasabb 300 m el...na mind1) Egészen ruhadtul fárasztó volt. De talán annyira mégse. Arra tippelek hogy azért nem haltam bele, és azért tűnt egész künnyűnek, mert az ember nem fogja fel az ilyen hegyekben hogy mennyit megy... Nem érzékeli a távolságokat annyia jól, és nem hiszi el hogy még mindig rengeteg van hátra, hisz látja hogy már egész közel van a csúcs. De Ez nagyon csalóka ám. Mikor észreveszed hogy van egy nagyonnagyonnagyon pici fehér mozgó izé a hegyen (ahova azthiszed hogy mindjárt felérsz) és rájössz hogy az egy ember, akkor egy pillanatra rájössz hogy még mindig messze vagy. Ráadásul kiderül hogy az még mindig nem a hegy teteje. Odafent nagyon durva volt. Kiderült hogy a hegy másik felén egy szakadék van. És kiülhetsz a szakadék felé egy kilógó sziklára, majd elszívhatod a cigidet, megihatod a vizedet, megeheted a szendvicsedet, majd még 1 óráig ámulhatsz és bámulhatsz. Állítólag ha még ennél is tisztább lett volna az idő (de amúgy nagyon szép időnk volt) akkor el lehet látni Afrikáig. Mármint lehet látni marokkói hegyeket.. Szóval aztán le a hegy egy sokkal meredekebb oldalán és haza...Lefelémenet közben jöttem rá igazán hogy mennyit is mentünk felfelé.

Dec. 7:

Pihenni? Ugyanmár! nem azért vagyok itt hogy pihenjek... De azért voltak akik gy döntöttek... nem mind indultunk neki a következő napi túrának, de akik mentünk, azok közül is lekoptak páran út közben. Így végül 4en értünk el az aznapi célunkig. A siete lagunas hoz. (seven lakes vagy hét tó vagy nemtom). Igazából a Mulhacen másik oldalán volt, így megint fel kellett menni kicsit a hegyre. Meg kicsit meg is kellett kerülni... Mindenesetre nem volt könnyebb túra mint az előző napi túra. Igazából ezek a tavak is jó magasan vannak. 3200 méteren. (hogy kerül oda víz?!) kellemes és mesebeli hangulata volt a helynek. félig befagyott kristálytisztavízű patakocskák meg tavacskák kis vízesésekkel meg parán jó kilátással.

Dec.:8

Irány haza! hűűűűűűű dehosszú az út. Nagy ez a spanyolország srácok! tényleg nagy. Órákig utaztunk  autópályán kb 110km/h átlagsebességgel ha nem többel.

Kívánom hogy ti is eljussatok odáig, mert sajnos a képekkel nemigazán tudom átadni a hangulatot...

 

7. És amúgy hogy vagyol Anna?

Jól vagyok köszönöm, de kicsit azért felvázolom jobban mi a szitu mostanában.

A szobám: Nem mondtam senkinek hogy nem tetszett a színe, de nagy meglepetésemre amíg Gironában voltam kifestette az egyik srác a szobámat. Kislámpám már van. Sőt elektromos melegítőm is, de persze azt nem magamnak vettem. Viszont egy nagy tükröt azt igen. Pont amikor elhatároztam, hogy most aztán nagyon spórolni fogok, rávettem magamat hogy vegyek egy szép nagy tükröt... De sokkal szebb ettől a szoba. Vagyis szebb lesz ha végre segít valaki feltenni a falra. A másik nagy üres falfelüretre még nincs különösebben jó és olcsó ötletem. Most sztem szőnyegre sem költök.

Spanyol nyelv: A legnagyobb stresszpont. Néha  bedurcizok mint egy tipikus lusta tinédzser tanuló, hogy na nekem aztán nincs nyelvérzékem, és tőlem senki se várja el hogy hipp-hopp megtanulok egy nyelvet. Néha persze nagyon motivált vagyok, és azthiszem hogy igazából én már tudok kicsit beszélgetni az emberekkel. De hogy ezek az érzések hogy váltakoznak, azt nagyban meghatározza, hogy hogy állnak a körülöttem lévő spanyolok hozzám. Amikor pl. az irodában tanulunk, és nagy nehezen kiszülök magamból pár mondtatot a füzetembe, majd megmutatom valakinek hogy javítsa ki, akkor nagyon megdicsérnek, hogy ez 3 hét alatt nagy teljesítmény. És ez jó érzés. Meg amikor próbálnak  megérteni, és lassan beszélni hozzám, és ha kell akkor mutogatni. És mi nem jó? mi basz fel? amikor kajálásnál nem tetszik az egyik srácnak hogy angolul beszélgetünk egymással, vagy hogy nem beszélünk, vagy hogy nem spanyolul beszélünk. Eleve nem megy annyira a nyelv, ha úgy kell beszélgetni hogy nem tudom átgondolni mit akarok, de azért beszélgessek velük. (de szerencsére csak az egyikük ilyen). Csak 1 percre tudnék tökéletesen spanyolul egy rossz pillanatomban és mondanék neki 1-2 dolgot:-- Mi a faszért várod el tőlem hogy beszélgessek veled bazdmeg spanyolul?! 3 kicseszett hete vagyok itt, úgy hogy elötte egy szót sem tudtam, és jobban tudom a rohadt nyelveteket, mint ahogy te, vagy bárki beszél itt angolul, pedig ti évekig tanultátok. Szóval basszus ne hogy megint grimaszolni kezdj amikor azt látod hogy angolul beszélünk, és egy kis idegességet se lássak az arcodon, mikor nem értem mit mondasz! Mert egyenlőre én jöttem egy idegen országba egyedül, úgy hogy nem tudtam a nyelvet. --

Najó nem mindig ilyen idegesítő, de én csak azt szeretném ha legalább kicsit jobban megbecsülnék az emberek az igyekezetet. A másik szar véglet, hogy egyátalán nem próbálkozik valaki a kommunikációval. Nem hiszi el hogy vannak dolgok amiket már értek, és egy szót sem szól. Mintha egy ufó lennék.

"Meló": Heti 2x be kell mennünk az irodába 9 től 1 ig. Ez a 4 óra nyelvtanulással telik. Annyiban jobb mint a lakásban tanulni, hogy itt tényleg direkt csak tanulsz és nem foglal le más. aztán ugye heti 1x hajléktalanszállón éjszakázás. Eddig 2x voltam. Az első alkalom nagyon érdekes volt számomra. Találkozunk az 5 hajléktalannal egy bizonyos téren, majd megyünk fel a lakásba. Ott vannak akik főznek nekik vacsorát, majd elmennek. És nekem kb semmi dolgom sincs. De nem csak azért mert nyelvtudás nélkül nem tudok mitcsinálni, hanem mert tényleg semmi különösebb dolga nincs az aznapra beosztott 2 önkéntesnek. Csak hogy ottlegyen a hajéktalanokkal egész este, és beszélgessen velük. Meg hogy reggel főzzön kávét. Az első alkalom egészen tetszett. Izgalmas volt látni ezeknek az embereknek az életét. Volt aki európa 7 nagyvárosát végigcsövezte. Kis aranyosak. Normálisak. Emberek. Így a második alkalomra realizálódott hogy mennyire mennyire szörnyen rossz ez a drog és alkohol téma. Rendkívül függő emberekről beszélünk. Kicsit rossz hangulatom lett most így visszagondolva a tegnap estére (ja mert amúgy most értem haza a második alkalomból). Az hogy nemtudom meghallgatni őket, nem tudom kérdezgetni őket, nem tudok beszélni hozzájuk, sokkal jobban fáj, mint hogy a srácok basztatnak itthon hogy nem tudok beszélni. És jobban is motivál. Ezt tényleg csinálni akarom. Amit ez az egész egyesület csinál, azegyszerűen hihetetlen. Zseniális. Jó. Hasznos. Ez az amit sok ember keres, akik valamit tenni akarnak az emberiségést. Ez az amit én is keresek, és része is vagyok de mégsem vagyok a része. Amúgy a börtönbe még mindig dolgozzák fel az adatainkat, vagy nemtom de csak januárban mehetünk először. Amúgy most már nem csak fiú exfegyencekkel élünk együtt. Tegnap jött egy nő. Szimpi. Érthetőbben beszél, és lassabban. Szegény az ötödiken lakik :D

Anna: Anna sokat és finomat eszik. És állítólag az előző önkéntes 10 kilót hízott 1 év alatt. Sőt mi is megkaptuk már hogy híztunk. De nem hagyom ám ezt annyiban. Futok. Mert itt Valenciában amúgy elég jó futni. És mennyivel könnyebb most mint Girona elött. Miért is? Háát mert Anna nem dohányzik másfél hete! (persze ez túlzás. Inkább csak sokkal kevesebbet) De akkora a változás. Nemtudom tapasztalta e már valaki, de nagyon nagyon meglepődtem, hogy lehetséges úgy futni, hogy közben nem halsz meg. 5 km egyben lefutottam tegnap gond nélkül. Ha valaki kételkedik abban hogy le akar szokni, menjen el futni. A különbség elég nagy ahhoz hogy fejbeüssön, hogy mennyivel jobb a tüdőd már 1 hét nemdohányzás után is. De nem csak egészségesebb vagyok hanem szebb is :D najó nem, de mindenesetre levágódott 2 napja a hajam. Sári levágta.

Asszem még írni aartam valamiről, de nem jut eszembe

 

6. Nov.23-28 Girona: EVS On arrival training

Mi is ez? Az on-arrival training, egy olyan hét/ pár nap, amikor az adott országba érkező EVS önkéntesek összegyűlnek, és játszanak, tanulnak, buliznak. Szóval mint egy jó tábor.

 

Na de még milyen jó!?!  Egész nap programok, csapatmunkák, játékok. De nem ám úgy a semmibe... hanem nagyon jól megszervezve. Iszonyatosan jó csapatépítő játékok, nyelvtanulásos játékok, kommunikáiós játékok... szóval minden féle. És nem csak "játszottunk" hanem soksokmindenről kifejthettük a véleményünket, és ismerkedhettünk, és kérdezhettünk, meg minden. Beszélgettünk pl a félelmeinkről, a vágyainkról, az aggodalmainkról (mármint ezeket az EVS évünkel kapcsolatban). És ez így mind nem feltétlenül iszonyatosan király, de annyira jófej, kreatív, és nyitott volt mindenki hogy egy nagyon jó csapat alakult ki. És amúgy a trénerek is nagyon ottvoltak. Márcsak az is nagy teljesítmény, hogy az egész training 2 nyelven zajlott. Mindent elmondtak spanyolul meg angolul is, (meg néha katalánul).

Szóval mi hasznom van ebből? Azon kívül, 1.)hogy többet tudok a spanyol történelemről, politikai helyzetről, nyelvekről az országban, 2.)tisztázódott a tudásom a fogadó szervezet, küldő sz. és az én jogaim és kötelességeimmel kapcsolatban, 3.) gyakoroltam sokat a nyelvet (mind2-t) 4.) tanultam magamról, és gondolkoztam miért vagyok itt 5.) sokat kreatívkodtam 7.) megismertem  értelmes embereket , akik hasonló szituban vannak.. és ehhez kapcsolódik a legjobb: 8.) most aztán utazhatok ezerrel!!! Ismerek 20 embert, akik jelenleg spanyolország különböző részein önkénteskednek, és igen... lakásokkal rendelkeznek. pl: Madridban :D meg egyéb helyeken is. Na oké akkor most bejárhatom az országot a kövi 1 évben. Nade nem elfelejtendő, hogy utána is látogathatjuk ám egymást! Hülyén hangzik hogy 6 nap alatt ilyen kapcsolatokat tudtunk kialakítani, de nagyon igaz! Ismerek: 2 hollandot, 5 olaszt, 3 németet, 2 franciát, 2 osztrákot, 1 románt, 1 törököt, 1 örményt, (és 3man voltunk magyarok). Beutazhatom kb európát :D:D Amúgy nem csak nekem jött be ennyire ez a sokszínű társaság. Mindenki ennyire jól érezte magát. Volt aki azt mondta a végén hogy most létrehoztunk egy kis európát. Na mind1 ebbe nem akarok belemenni, de mindenesetre kicsit megváltottuk a világot :D (vajon van olyan fiatal társaság akik nem váltották még meg?). Amúgy valszeg a szilvesztert Madridban töltöm.

Utazás: harmadszorra tettem meg a majdem 4 órás utat Barcelona és Valencia közt vonattal éshát van mit tanulnia a MÁVnak. Ingyen fülhallgató mindig, amivel hallgathatjuk több nyelven is a filmet, ami a tévéken megy minden vagonba. Persze késés néha itt is van de pl a visszaúton 10 percel elöbb érkeztünk meg. Évek óta vonatozom, de ilyen még nem volt... Az embrek kedvesek, van büfé, és kényelmes  vonat. És ez a legolcsóbb turista osztály.

Sokmindent nem mondtam el ami történt velem, meg ami érdekes, dehát nem is ehet mindenről beszámolni...